Hírek
Mustra
Havi mustra a visszautasítás fontosságáról és udvarias kivitelezéséről

Havi mustra a visszautasítás fontosságáról és udvarias kivitelezéséről

2021. április 06.

Köszöntöm az Olvasót!

A PMSz rendezvényein a kollégáim időnként gyűjtik a résztvevők ötleteit a megvitatásra érdemes témákról. Az egyik ezek között a „hogyan mondjunk NEM-et?” volt, és mivel ez nekem is az egyik kedvenc gumicsontom, ezért örömmel csaptam le rá.

A kurzusaimon két érvet szoktam felhozni a „nem” bátor kimondása mellett. Az első kézenfekvő: ha valaki mindig a bólogató János szerepét játssza el, ha nincs saját karakteres, felvállalt véleménye, azt nem igazán érdemes megkérdezni. A másik érv illusztrálásához egy, a projektmenedzsment szakmában gyakran előálló helyzetet szoktam felhozni: tegyük fel, hogy a projektmenedzser legjobb tudása alapján előáll egy tervvel: határidőkkel és erőforrásigényekkel. A vezető pedig elnéző mosollyal azt mondja: jó, de ezt három hónappal korábbra kérem. Aki ebben a helyzetben meghunyászkodik, és egy halk, lemondó sóhajjal igent mond, az elkötelezi magát egy esetleg teljesíthetetlen kérés megvalósítása mellett.

Egy vezetővel szemben persze nem feltétlenül jó technika nemet mondani (pontosabban ez függ a szervezeti kultúrától). Én azt szoktam tanácsolni, hogy ilyen esetben a válasz stílusa első körben legyen az, hogy „megcsinálom, ha”; ha lehet az erőforrások alkalmas bővítésével időt nyerni, vagy a minőségen alkudni, akkor nyerő helyzetben vagyunk. De még akkor sincs minden veszve, ha nem ez a helyzet; viszont a projekt célját más módon is el lehet érni, nem csak a korábban elképzeltek követésével; akkor ez olyan helyzetet eredményezhet, amikor a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad (például sok évvel ezelőtt kellett egy prezentációt csinálnom, amiben számos adaton alapuló, bonyolult Excel-es kimutatások lettek volna. Ezek elkészítése helyett a lényegre koncentrálva kézzel lehetett a feladatot az amúgy lehetetlen határidőre befejezni.)

A „nem” kimondását kétéves korunkban, az első dackorszakban sajátítjuk el, de könnyű ezt a képességet elveszíteni. A fenti okokon túl számos további is felhozható, hogy miért rossz az, ha valaki képtelen a visszautasításra. Egyszerűbbnek tűnhet engedni, de ez szétverheti a napirendünket, elvonhatja a figyelmünket a fontosabb ügyekről[1] [2].

A világhálón tallózva rögtön kiderül, hogy a „hogyan mondjunk NEM-et?” kérdés örökzöld téma. A „how to say no in professional way” Google keresőszavak együttesére rengeteg találatot kaptam. Volt olyan honlap, ahol aszerint bontották a válaszokat, hogy kinek mond nemet az ember; eszerint más technika lehet célszerű a főnök és más a kolléga esetében. Bizonyos értelemben a bőség zavarával küszködünk, mert szép számmal vannak olyan honlapok, ahol tucatjával adnak javaslatokat. A sok tanács jól összezavarhatja azt, aki egyszerű és gyors válaszra vágyik; ugyanakkor figyelmeztető jel is, hogy ilyen várhatóan nem létezik, a gondolkodást itt sem lehet kispórolni.

A világhálón fellelhető ötletek citálása előtt még az „értő figyelem” fontosságára hívom fel a figyelmet. Ez a kommunikációnak és a konfliktuskezelésnek olyan technikája, melynek lényege, hogy az ún. „én üzenetek” közlése előtt alkalmas visszajelzéssel biztosítani kell a partnert arról, hogy az ő gondolatait megértette az, aki éppen szólásra emelkedik. Ez a technika kiválóan alkalmazható akkor is, amikor valaki nemet mond. Én még ősrégi kínai tárgyalási technikaként tanultam ugyanezt, ahol az első lépés mindig a visszatükrözése annak, hogy a másik mit mondott, valahogy így: „Én értem, hogy mire gondolt, és a maga helyében valóban én is erre gondolnék. De…” és innen kezdve bátran elmondható egy, a partner véleményével szöges ellentétben álló gondolatsor is, kellő udvariassággal, persze.

Ezen a ponton térek vissza a Google-keresés eredményére, azaz a „nem” válasz becsomagolásának módjaira. A „becsomagolás” itt nem azt jelenti, hogy az ellentmondást (visszautasítást) elrejtenék a szavak, sőt. Az üzenetnek sértetlennek kell maradnia, az átadás módja nem lehet sértő.

Az egyik karriertanácsadó oldal[3] nem kevesebb, mint ötven féle módját ismerteti a „nem” kimondásának, amelyeket elé keretként az alábbi négy tanácsot adja (az alábbiak lépések sorrendet is tükröznek)

Ne hitegessük a másikat a „talán”, vagy „esetleg” és hasonlókkal. Egyértelműen mondjuk ki, hogy nem.
Magyarázzuk el a másiknak röviden a visszautasítás okát.
Legyünk konstruktívak: adjunk alternatív javaslatot, ha lehet (lásd korábban a projektmenedzser dilemmájára vonatkozó gondolatokat).
Ragaszkodjunk az álláspontunkhoz, ne adjunk esélyt a rábeszélésnek vagy erőszakoskodásnak!

Vannak arra is bevált fordulatok[4], ha valaki el akarja tolni magától a döntést

„Hadd gondolkozzam rajta”
„Sajnos, most nem érek rá. Mi szólnál egy másik alkalomhoz?”
„Szívesen megtenném, de képtelen vagyok rá”

A nemet is gyakorolni kell! Szerencsére angolul[5] [6] [7] [8] [9] és magyarul[10] [11] [12] [13]is bőven van jó tanács a világhálón, hogy is lehet ezt megtenni. Ajánlom ezeket az Olvasó figyelmébe.