A szervezeti tagsággal rendelkező tag:

  • Marketing anyagaiban – az Elnökséggel előzetesen egyeztetett módon – hivatkozhat arra, hogy a PMSZ szervezeti tagja és marketing anyagaiban ilyen céllal használhatja a PMSZ logóját.
  • Honlapjára elhelyezhet a PMSZ honlapjára mutató linket.
  • A PM Hírlevélben megjelenik mint a PMSZ szervezeti tagja.
  • A PMSZ weboldalán megjelenik mint a PMSZ szervezeti tagja. A PMSZ megjeleníti a Szervezeti tag által rendelkezésre bocsátott hivatalos logót és a Szervezti tag honlapjára mutató linket.
  • Szakmai anyagokat, állásajánlatokat, képzéseket jeleníthet meg a PMSZ honlapján és a PM Hírlevélben.
  • A szervezeti tagi cím elismeréséül a Szervezeti tag kérésére a PMSZ oklevelet ad, melyet a Szervezeti tag bárhol kiállíthat.
  • A delegált létszámig ingyenesen részt vehet a havi „PM Szakmai teadélután”-okon és az évente kétszer megrendezésre kerülő „Körkapcsolás” Konferenciákon.
  • A rendezvények tematikájára, előadójára vonatkozóan a Szövetség elnökségének javaslatot tehet.
  • A PMSZ nagyobb rendezvényein kiteheti cégismertetőjét és a rendezvényhez kapcsolódó egyéb szóróanyagait.
  • Partnereinknél (pl. oktatóközpontoknál) bizonyos rendezvényekre a részvételi díjból 10-15% kedvezményt kaphat.
  • Projektmenedzsmenttel kapcsolatos etikai kérdésekben tanácsot kérhet a PMSZ Etikai Bizottságától.

A fenti lehetőségek érvényesítéséről, mérlegelve a szervezeti tag kéréseit az Elnökség jogosult dönteni.


Ha szeretné közelebbről megismerni tevékenységünket:

  • Szakmai rendezvényeink: havi szakmai teadélutánunk, havi tagozati klubnapjaink, az évente kétszer megrendezett Körkapcsolás konferenciánk. >>
  • Olvasson bele hírlevelünkbe! >>
  • Nézze meg, kik az elmúlt évek díjazott projektmenedzserei! >>
  • Képezze tovább magát kedvezményesen a nálunk hirdetett képzéseken! >>
  • Töltse le honlapunkról a rendezvényeken elhangzott prezentációkat, szakmai cikkeket! >>
  • Segítse Ön is önkéntes munkával a projektmenedzsment népszerűsítését! >>