Belépés

A projektmenedzsment világa gyorsabban változik, mint valaha. A mesterséges intelligencia és az automatizáció térnyerése, a hibrid működés, az átalakuló szervezeti kultúrák és az új vezetői elvárások egyaránt új kihívások elé állítják a szakmát.
A 46. Körkapcsolás konferencián azt járjuk körbe, hogyan alakítják ezek a változások a projektmenedzsment jelenét és jövőjét. Szó lesz többek között arról, hogyan változtatja meg a mesterséges intelligencia és az automatizáció a projektvezetők munkáját, milyen feladatokat érdemes technológiával támogatni, és hol válik még fontosabbá az emberi döntés és szakértelem.
Megnézzük, hogyan működnek a projektek a hibrid és folyamatosan változó szervezeti környezetben, és a mélyére ásunk annak, hogy milyen hatással van mindez a csapatokra és az együttműködésre, illetve hogyan alakítják át a projektvezetői szerepet az új elvárások.
Beszélni fogunk a jövő projektmenedzsmentjéhez szükséges kompetenciákról is. Megvitatjuk, hogy milyen tudásra, készségekre és vezetői képességekre lesz szükség a következő években, és hogyan tudják a projektmenedzserek tudatosan fejleszteni ezeket.
Inspiráló előadásokkal, vállalati jó gyakorlatokkal, szakmai kerekasztal-beszélgetésekkel és interaktív workshopokkal várjuk mindazokat, akik szeretnének eligazodni a projektmenedzsment új valóságában, és felkészülni a jövőre, ami előttünk áll.
A konferencia kiemelt témája, hogy a mesterséges intelligencia nemcsak technológiai, hanem vezetői, szervezeti és emberi kérdés is. Kutatási eredményeken, vállalati tapasztalatokon és gyakorlati workshopokon keresztül mutatjuk be, hogyan változik a projektmenedzser szerepe az AI és a hibrid működés korában.
9:15 – 10:00
Érkezés, regisztráció
1. blokk
10:00 – 10:20
Köszöntő
Cserna József elnök, Magyar Projektmenedzsment Szövetség
10:20 – 10:50
AI Comfort Index 2026 – Mit tesz velünk az AI? És mi mit teszünk vele?
Előadók:
10:50 – 11:20
Szervezés alatt
Előadó: Merkl Gabriella Senior Manager, PMP, Scrum PSPO KPMG Tanácsadó Kft.
11:20 – 11:40
Szervezés alatt
Előadó: Dénes Róbert PMO – Project Leader Coach, Robert Bosch Kft.
11:40 – 12:00
Bemutatkoznak a kiállítóink
12:00 – 13:30
Ebédszünet & networking
2. blokk
13:30 – 13:50
Szervezés alatt
13:50 – 14:10
A 3D-szkennertől az építkezésig – Projekttapasztalatok a gyakorlatból
Előadó: Cserkuthy András ügyvezető igazgató, GLT Delta Kft.
14:10 – 14:30
Szuperszámítógéppel a versenyelőnyért!, avagy Hogyan változtatja meg a HPC az üzleti projektek természetét?
Előadó: Horváth Erzsébet Business Development Specialist, HPC Industry, DKF Kft.
14:30 – 15:00
Kávészünet & networking
3. blokk
15:00 – 16:00
A workshopot vezeti: Halmos Alexandra tanársegéd, kutató, Budapesti Corvinus Egyetem és Dr. Blaskovics Bálint tanszékvezető egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem
A workshop középpontjában az áll, hogyan tud egy projektmenedzser hatékonyan együttműködni különböző vezetői és stakeholder-archetípusokkal. Rövid elméleti megalapozásként áttekintjük, mit értünk vezetői stílus alatt, és miért érdemes azt nem merev személyiségcímkeként, hanem kontextusfüggő, részben alkalmazkodó viselkedési mintázatként kezelni. Ezt követően néhány karakteres archetípus – például az autoriter, a nárcisztikus/toxikus és a szolgáló vezető – segítségével vizsgáljuk meg, milyen kommunikációs, befolyásolási és együttműködési stratégiák működhetnek különböző helyzetekben. A workshop célja nem az emberek „dobozokba helyezése”, hanem annak közös végiggondolása, hogyan tudjuk saját projektvezetői megközelítésünket tudatosan hozzáigazítani az eltérő működésmódokhoz és helyzetekhez.
A workshopot vezeti: Pálya Szilveszter vezető tanácsadó, tréner, PSM, PRINCE2; ProMan Consulting Kft. és Végh Domonkos partner, vezető tanácsadó, tréner, PMP, PRINCE2 Practitioner; ProMan Consulting Kft.
Projektvezetőként vagy PMO-vezetőként nem kaptál elég támogatást ahhoz, hogyan használd az AI-t a munkádban? Úgy érzed, hogy több időt vesz el az AI-eredmények kérése és ellenőrzése, mint ha te megcsinálnád a feladatot?
Az workshop során:
Előny, ha van valamilyen ingyenes AI-regisztrációd és van nálad telefon vagy laptop, de enélkül is részt tudsz venni. A workshopot azoknak a projektmenedzsment-szakembereknek ajánljuk, akiknek a szervezetében a PM-ek AI-támogatása még kezdetleges vagy megoldatlan.
A workshopot vezeti: Gara Mária AI tanácsadó, kutató, HyperTeam Üzleti és Informatikai Tanácsadó Kft. és Solti Árpád ügyvezető, HyperTeam Üzleti és Informatikai Tanácsadó Kft.
A workshopot vezeti: Keller Violetta senior tanácsadó, Vialto Consulting és Pingitzer Andrea senior tanácsadó, partner; Vialto Consulting
Agilis, waterfall vagy valami a kettő között? A gyakorlatban a legtöbb projekt már hibrid módon működik – de vajon tudatos választás eredményeként? Interaktív workshopunkon röviden megmutatjuk, mit tanultunk 157 hazai projekt tapasztalataiból, majd a Vialto Consulting online Projektmódszertani Iránytű eszközével minden résztvevő feltérképezheti, milyen működés illik leginkább saját projektjéhez. Az egyéni eredményeket kiscsoportokban közösen értelmezzük és megkeressük azokat a tényezőket, amelyek valóban meghatározzák a jó módszertanválasztást. Hozz magaddal egy projektet – mi adjuk hozzá az iránytűt!
16:00 – 16:30
Workshopok összefoglalásAI
16:30 – 16:45
Teszteld a tudásod
Előadó: Lukács Mónika Csilla elnökhelyettes, Magyar Projektmenedzsment Szövetség
A konferencia végén már hagyomány, hogy a résztvevők tárgyi nyereményekért mérhetik össze a frissen megszerzett tudásukat egy rövid kvíz keretében. A játékon való részvételre bíztatjuk minden kedves résztvevőnket hiszen a legjobbak nyereményekkel gazdagodnak, a jókedv és a versengés élménye viszont mindenki számára garantált.
16:45 – 17:00
Zárszó

ügyvezető
HyperTeam Üzleti és Informatikai Tanácsadó Kft.

Várunk szeretettel a standnál!

Várunk szeretettel a standnál!

Várunk szeretettel a standnál!

Várunk szeretettel a standnál!

Várunk szeretettel a standnál!

Várunk szeretettel a standnál!

Várunk szeretettel a standnál!

Várunk szeretettel a standnál!
2026. október 15. | 10:00–17:00
Bosch Budapest Innovációs Kampusz (1103 Budapest Robert Bosch utca 14.)
A részvétel a PMSZ tagjai számára díjtalan, de regisztrációhoz kötött.
Tagsággal nem rendelkezőknek a részvételi díj 120.000 Ft + ÁFA.
A jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében vesszük figyelembe.
Jelentkezés legkésőbb 2026. október 12-ig (vagy amíg a helyek be nem telnek).
A rendezvénnyel kapcsolatos kérdéseivel forduljon hozzánk bizalommal:
Program
Regisztráció/szervezés
Szponzoráció
A rendezvény főtámogatója

A rendezvény arany fokozatú támogatója

A rendezvény ezüst fokozatú támogatói



A rendezvény bronz fokozatú támogatói


A rendezvény szakmai partnerei



A rendezvényért 5 PDU regisztrálható.
A PDU regisztrálásával kapcsolatos információk a PDU menüpontban találhatóak.