A projektalapú működés erősítése a hazai KKV‑k versenyképességének növeléséért Miskolc

PROJEKTBEN GONDOLKODUNK

Tartsd kézben az irányítást

Projektmenedzsment a gyakorlatban KKV-knak

 

KV szakmai fórum 
a Magyar Projektmenedzsment Szövetség szervezésében
 a Miskolci Egyetem és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szakmai együttműködésével

Legyen szó gépbeszerzésről, telephelybővítésről, digitalizációról vagy szervezeti átalakításról, a legtöbb cégvezető ugyanattól tart: a kontrollvesztéstől. A statisztikák szerint a projektek kétharmada túllépi a költségkeretet vagy kicsúszik a határidőből, miközben végletekig terheli a csapatot.

A problémát legtöbbször nem a csapat felkészületlensége vagy a pénzügyi források hiánya okozza, hanem a projektszemléletű tervezés és irányítás hiánya.

A konferencián azt járjuk körül, hogyan kerülhetők el a buktatók, és hogyan segíthetik a projektmenedzsment eszközök a KKV-k tevékenységét és fejlesztéseit.

KINEK SZÓL A RENDEZVÉNY?

  • Kis és középvállalkozások, nagyvállalkozások tulajdonosainak, ügyvezetőinek a régióból, akik éppen egy nagyobb beruházás vagy fejlesztés előtt állnak, vagy már benne vannak a folyamatban, és szeretnék hatékonyabban kézben tartani a dolgokat
  • Termelő, gyártó, építőipari és kereskedelmi cégek döntéshozóinak, akik azonnal hasznosítható tudást szeretnének
  • Projektmenedzsment szakembereknek, akik szeretnék elmélyíteni a tudásukat és megosztani a tapasztalataikat

SZAKÉRTŐI ELŐADÁSOK • RÉGIÓBELI ESETTANULMÁNY • GYAKORLATI ESZKÖZÖK • NETWORKING

MIT KAPNAK A RÉSZTVEVŐK ÚTRAVALÓUL?

  • Gyakorlati keretrendszert, ami bármilyen fejlesztési projekt során alkalmazható.
  • Konkrét tippeket a projektcsúszások megelőzésére és kezelésére.
  • Egyszerű eszközöket a hatékonyabb tervezéshez és kommunikációhoz.
  • Inspirációt és networking lehetőséget a hasonló kihívásokkal szembesülő cégvezetőkkel.

IDŐPONT ÉS HELYSZÍN

2026. május 14. | 12:30–17:30

Miskolci Egyetem

REGISZTRÁLOK

PROGRAM

12:30 – 13:00

Regisztráció

13:00 – 13:25

Köszöntők

Felkérés alatt

13:25 – 14:00

Miért bukik el a legtöbb projekt?
A PM legfontosabb kihívásai és trendjei

Cserna József, IPMA A
elnök, Magyar Projektmenedzsment Szövetség, ügyvezető, Expertive Kft.

14:00 – 14:40

Felkérés alatt

14:40 – 15:15

Szünet

15:15 – 16:45

A tervezéstől a sikeres megvalósításig

  • Projekttervezési alapelvek és gyakori buktatók
  • A projektmegvalósítás kritikus szakaszai: korai figyelmeztető jelek és kockázatkezelési módszerek
  • Projektmenedzsment‑támogató eszközök alkalmazása a hatékony megvalósítás szolgálatában
  • A mesterséges intelligencia szerepe a projektmenedzsment jövőjében

Cserna József, IPMA A
elnök, Magyar Projektmenedzsment Szövetség, ügyvezető, Expertive Kft.

Sárvári Marianna, IPMA B
elnökhelyettes, Magyar Projektmenedzsment Szövetség, PMO igazgató, MVM Zrt.

16:45 – 17:00

Kérdések és válaszok

17:00-től

Networking

ELŐADÓK

Evoto

Cserna József
IPMA A
elnök, Magyar Projektmenedzsment Szövetség
ügyvezető, Expertive Kft.

Sárvári Marianna
IPMA B
elnökhelyettes, Magyar Projektmenedzsment Szövetség
PMO igazgató, MVM Zrt.

JELENTKEZÉS

A rendezvényen való részvétel díjtalan, de regisztrációhoz kötött.

A jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében vesszük figyelembe.

Vedd kézbe az irányítást és vidd sikerre a vállalkozásod!

Biztosítsd a helyed mielőbb, de legkésőbb 2026. május 10-ig (a szabad helyek függvényében)!

REGISZTRÁLOK

EGYÜTTMŰKÖDŐ SZAKMAI PARTNEREK

A rendezvény megvalósításában együttműködő szakmai partnerek:

A Miskolci Egyetem és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

A rendezvény a „Projektben gondolkodunk – hazai KKV-k fejlesztése a projektmenedzsment kultúra elterjesztésével” projekt részeként valósul meg, az Üzleti Környezet Fejlesztési program keretében, a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával.

KAPCSOLAT

A rendezvénnyel kapcsolatos kérdéseivel forduljon hozzánk bizalommal:

Program

Regisztráció/szervezés

Szponzoráció

PDU PONT

A rendezvényért 3,5 PDU regisztrálható.
A PDU regisztrálásával kapcsolatos információk a PDU menüpontban találhatók.