Hírek

Átadtuk az Év Projektmenedzsere Díjat

2021. november 03.

A Projektmenedzsment Világnapjához kapcsolódva immár 21. éve adja át a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla az Év Projektmenedzsere Díjat, hogy növelje a projektmenedzsment szakma elismertségét, valamint bemutassa a kiemelkedő teljesítményt nyújtó vezetőket. Idén Sárvári Mariann részült az elismerésben az ELMŰ-ÉMÁSZ áramhálózati vállalatok IT szempontból történő szétválasztásának projektvezetőjeként végzett munkájáért. A díj fővédnöke, Varga Mihály pénzügyminiszter nevében Rákossy Balázs az európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár köszöntötte a díjazottakat.

 

Az elmúlt évtizedek bebizonyították, hogy a piaci versenyképességet biztosító stratégiai ötletek és innovációk sikeres megvalósításának egyik leghatékonyabb eszköze a projektmenedzsment, amelynek központjában a megfelelő kompetenciákkal rendelkező projektmenedzser áll. A szervezetek mára felismerték, hogy a folyamatos fejlődés elengedhetetlen, a váratlanul bekövetkező változásokra gyorsan és hatékonyan kell reagálni. A világjárvány is megmutatta, hogy azok a szervezetek lesznek sikeresek és élnek túl, akik rugalmasak, rendelkeznek korszerű projektmenedzsment módszerekkel és profi projektvezetőkkel.

 

Az Év Projektmenedzsere Díj átadóján Rákossy Balázs az európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár a megnyitó beszédében hangsúlyozta: az államnak és a gazdaságnak is első számú érdeke, hogy a projektjei minél hatékonyabban valósuljanak meg. Ezért is támogatják évek óta a Tábla kezdeményezését a díj odaítélésében.

 

A kompetencia alapú Év Projektmenedzsere Díj elsősorban a pályázó projektmenedzser eredményei, képességei és tapasztalata alapján minősít. A példaértékű eredményeket állítja reflektorfénybe, ezzel is hozzájárulva a magyarországi projektmenedzsment kultúra fejlődéséhez.

 

Wolf András, a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla soros elnöke kiemelte: a legjobbak közé került pályázatok mindegyike úttörőnek számít. Olyan projektek valósultak meg, amelyek által nemcsak az adott szervezet, hanem az egész projektmenedzsment szakma is fejlődik. Kipróbált és új módszertanokkal, folyamatokkal, technikákkal és technológiai megoldásokkal lettünk gazdagabbak. Ez a tudás, amelyet a jelöltek projektjei alapoztak meg és tettek adaptálhatóvá, a szakmánk részévé válhatnak.

 

Az Év Projektmenedzsere díjat Sárvári Mariann, az SPQR Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója kapta a Jupiter Projekt IT projektvezetőjeként végzett munkájáért.  A szakember vezetésével valósult meg az ELMŰ-ÉMÁSZ áramhálózati vállalatok IT szempontból történő szétválasztása. A projekt mintegy 160 alkalmazás logikai szeparációját tervezte meg és felelt a biztonságos működésükért. „A jó projektmenedzser érti a vállalati politikát, képes ahhoz igazodni és ennek mentén képviselni a projekt érdekeit. Vezető is egyben, aki tudja, hogy hogyan kell a kollégáit kiváló teljesítményre ösztönözni, motiválni. Jelen van és elérhető a projekttagok számára” - mondta Sárvári Mariann.

 

Az idei Év Projektmenedzsere díj győztese jogot szerez arra, hogy induljon az International Project Management Association (IPMA) nemzetközi megmérettetésén, ahol korábban több hazai szakember végzett előkelő helyen. Egy első, és - a tavalyi díjazottnak köszönhetően - immár három 3. hellyel járultak hozzá projektmenedzsereink a szakma nemzetközi hírnevének növeléséhez.

 

Projektmenedzsment Kiválóság Tábla különdíjat adott át Varga Zoltánnak, az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs NKft. kiemelt állami beruházások, építési és építőipari terület szakmai koordinációja igazgatójának. A szakember korábban a Nemzeti Hauszmann Program projektiroda vezetőjeként a Budavári Palota Déli összekötőszárny és benne a Szent István terem újjáépítéséért és rekonstrukciójáért végzett munkája elismeréseként vehette át a díjat.

 

A Tábla, a projektmenedzsment szakma iránti elkötelezettségéért Tiszteletbeli Örökös Tagjává választotta Tárnoki Pétert. A szakember sok évig dolgozott a Tábla tagjaként, emellett mind az államigazgatási és gazdaságfejlesztés terén végzett munkái során, mind a FŐVOSZ egyik alapítójaként támogatta a projektmenedzsment kultúra fejlődését.

 

 

Az Év Projektmenedzsere Díjról

A kitűntetés évenkénti odaítélésének célja a hazai projektmenedzsment élet egy-egy kiemelkedő szakemberének elismerése, a sikeres projekt eredményeinek bemutatása és általuk a projektmenedzseri tudás és szakma jelentőségének fókuszba helyezése. Az Év Projektmenedzsere díj szervezője a projektmenedzsment szakmai szervezetek közösségének képviselőiből alakult Projektmenedzsment Kiválóság Tábla.

 

A PM Tábla tagjai:

  • Magyar Projektmenedzsment Szövetség (PMSZ)
  • Fővállalkozók Magyarországi Szövetsége (FŐVOSZ)
  • HTE Projektmenedzsment Szakosztály (TIPIK)
  • Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ)
  • Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT)
  • Építéstudományi Egyesület (ÉTE)

Iratkozzon fel hírlevelünkre!