Dr. Hajdu Miklós, a Magyar Projektmenedzsment Szövetség alapítója és első elnöke mesél a kezdetekről: a Szövetség megalapításának ötletéről, a saját zsebből finanszírozott jogászról, sőt, a Madonna esküvője körül kialakult, szigorúan szakmai vitáról.

Húszan vettek részt a Magyar Projektmenedzsment Szövetség alapító ülésén. Ez egy igen szép létszám kezdetnek. Emlékszik még a napra?
Igen. 1996 decemberében, egy hideg téli napon, a Révay utca 10. szám alatt lévő irodaház egyik termét kaptuk kölcsön – itt alakult meg a Szövetség.

Előzőleg egész évben kutatóként dolgoztam külföldön, Hollandiában, ahol egy projektmenedzsment témájú könyvet írtam. Ennek során derült ki számomra, hogy Hollandiában működik egy projektmenedzsment-szövetség. Mi több, később rájöttem, hogy Európa más országaiban is vannak ilyen érdekegyesületek, és létezik az IPMA és a PMI is. A kutatóév leteltével hazajöttem, de hiába kerestem a magyar szövetséget. Megtaláltam viszont a FŐVOSZ-t, a Fővállalkozók Országos Szövetségét, amely nem állt távol tőlem, hiszen az építőipar fővállalkozói voltak a tagok, én pedig végzettségem szerint építőmérnök vagyok. Úgy gondoltam azonban, nem csak az építőiparban, hanem más iparágakban is vannak projektek, és a különböző iparágakban dolgozó projektmenedzsereknek szükségük van egy közös szövetségre. Összeszedtem néhány embert, akiket még az egyetemen, illetve a tanácsadóként eltöltött éveimben ismertem meg, és együtt elhatároztuk, hogy megalapítjuk a Szövetséget.

Volt tőkéje a szervezetnek?
Már az előkészítéshez pénz kellett. Ahhoz, hogy alapszabályunk legyen, jogász kellett. Őt a saját pénzemből finanszíroztam, ami azért akkor, egyetemi oktatóként, korlátos volt. Besegítettek a későbbi alelnökök, alapítók is, így az első időket túléltük. Rövidesen lett egy teljes állású alkalmazottunk, akinek a fizetése néhány hónap alatt a szervezet tőkéjét fel is emésztette. Nem kapott nagy fizetést, de nekünk kevés pénzünk volt, ezért végül a főállású ügyvivőt áttettük társadalmi munkába. Ez viszont lelassította a tagságszervezést és -toborzást.

Milyen irányok és fő célok vezérelték az alapítókat?
Megnéztük, külföldön mik voltak a célok, és azt mondtuk, távlatokban mi is azt szeretnénk elérni: hogy úgy működjünk, ahogy egy PMI vagy egy IPMA nemzeti szervezet. Ezek a szervezetek alapvetőnek tartották a projektmenedzsment-tudás terjesztését, illetve magának a szakmának és a tudománynak a képviseletét. Emellett az együtt gondolkodást: hogy azok a szakemberek, akik hasonló dolgok iránt érdeklődnek, kapjanak egy fórumot, ahol együtt lehetnek. Ezek voltak tehát a mi kezdeti célkitűzéseink is.

Mekkora érdeklődésre számítottak az elején?
Hogy akkoriban hány projektmenedzser volt az országban, nem tudom megmondani. Egyrészt mondhatjuk, hogy több tízezer, mert emlékszem, még a porszívóügynök névjegyére is azt írták: projektmenedzser. Másrészt mondhatjuk, hogy nulla, hiszen senkinek sem volt projektmenedzser képzettsége, nemzetközi papírja. Az igazság nyilván a kettő között volt.

Elsősorban rendezvények útján kezdték összehívni a szakmát. Mivel vonzották be a projektmenedzsmenttel foglalkozó szakembereket?
Havonta tartottunk egy közös rendezvényt. Nagyon egyszerű témákkal kezdtük, úgy, mint mi a projektmenedzsment, mi a projekt, mitől sikeres egy projekt. Rögtön az első ülésen hatalmas vita bontakozott ki, amelynek a végére nekem az jött le, hogy nagyjából tudjuk, mit csinálunk, de pontos definíciót nem tudunk mondani. Csak egyetlen példa: Madonna esküvője projekt vagy nem projekt? A projektet, projektmenedzsmentet valahogy úgy definiáljuk, hogy egy cél elérése érdekében tett, összehangolt lépések sorozata, és ehhez a célhoz tartozik a minőség, a költség és a határidő. Ennek ellenére a Madonna-kérdésre a fele azt mondta, hogy ez projekt, hiszen van szigorú határidő, vannak minőségi elvárások és van költségkeret is, esetleg nem annyira szigorú -- míg a résztvevők másik fele pedig, hogy nem, nem projekt, és emellett különböző érveket is felsorakoztattak. Az én álláspontom az volt, hogy ez projekt, de, hogy az összes kollégát sikerült-e akkor meggyőzni, azt nem tudom.

Már az elején kísérletet tettek arra is, hogy az alakuló PMSZ nemzetközi szervezetekhez csatlakozhasson.
Hollandiában találkoztam a külföldi szövetségekkel, szervezetekkel, és láttam, milyen jól működnek, éreztem, hogy jó volna velük valamit közösen csinálni. Az IPMA-ban viszont egy országot egy szervezet képviselhet csak, és ez a szervezet a mi megalakulásunkkor már a FŐVOSZ volt. Ez így van még ma is, de az elmúlt húsz évben nagyon kellemes együttműködés alakult ki – mind szervezetileg, mind személyileg – az IPMA és a PMSZ között. Én is ismerem őket, összejárunk, de ma már a PMSZ lényegesen nagyobb, mint a társszervezetek.

Úgy tűnik, az alapításkor inkább a szakmai bázis kiépítése volt a cél, semmint a szakmán kívüliek, laikusok, érdeklődők toborzása – mint mondjuk ma.
Ha kicsit viccesebben szeretném megfogalmazni, akkor ennek egy jól meghatározható oka van: régen értettünk a projektmenedzsmenthez, ma pedig már egyikünk sem. Pontosan hatvan évvel ezelőtt találták ki az olyan ütemtervezési technikákat, mint a CPM és a PERT. Ekkor született meg a projektmenedzsment is, melynek feladata a projekttervezés és a projektnyomkövetés volt. Nem voltak a ma létező kompetenciák, amelyek segítségével definiáljuk a szükséges készségeket, hanem egyetlen kompetencia volt. A Szövetség megalakulásakor, ha jól emlékszem, épp nyolc kompetenciát ismertünk. Akkor eldöntöttem, elkezdek foglalkozni a tervezéssel, annak tudom már a harminc százalékát, és, ha megtanultam, akkor jöhet a többi. Most ott tartunk, hogy annak az egy kompetenciának, amivel azóta is folyamatosan foglalkozom, tudom a tíz százalékát, és a többibe még bele sem kezdtem. Az IPMA szerint ma negyvenvalahány kompetencia van, ebből egy a projekttervezés és -kontroll… Mint a kis gömböc, kezdett el terjeszkedni a projektmenedzsment tudásbázisa és tudástára. Ma már nincs olyan, aki azt mondhatja, az összes kompetenciához magas szinten ért.

A saját életének vonatkozásában hogy tekint vissza elnökségi éveire?
Nehéz volt. Egy frissen alakuló szervezetnek mindig az: fel kell építenie magát, egy nem meglévő dolgot el kell kezdenie működtetni. Közben az én életemben is változások történtek: elhagytam az egyetemet, építettem a saját vállalkozásomat, ez rengeteg időt vett el. Ezért is mondtam le végül: realizáltam magamban, hogy nem vagyok képes megcsinálni azt a munkát, amit én elvárnék egy elnöktől. Ezért azt gondoltam, ideje odaadni valaki olyannak a stafétabotot, aki képes többet dolgozni a Szövetségért.

Az alapvető a vezérelvek, amelyek mentén Ön a Szövetséget vezette, úgy tűnik, még ma is fontosak.
Mindig törekedtem, hogy minden demokratikus legyen. Az elnök nem az uralkodó, hanem az a szolga, aki végrehajtja a döntéseket. Úgy látom, most is ezt az irányt tartja a szervezet.

Hajdu Miklós PhD
PMSZ-elnök: 1996-1999.

1997-2009. saját, projekttervezéssel és -kontrollal foglalkozó vállalkozást vezetett
2003-2015. Ybl Miklós Műszaki Főiskola tanára, tanszékvezetője, gazdasági és tudományos dékánhelyettese
2015- Budapesti Műszaki Egyetem kutatója

Több, nemzetközi folyóirat szerkesztőbizottságának tagja
Meghívottként rendszeresen tart projektmenedzsment témájú előadásokat külföldön