Ternyik László, a Magyar Projektmenedzsment Szövetség második elnöke arról mesél, hogy mi kovácsolta össze a Szövetség tagjait az ezredforduló környékén. Szó lesz a rendezvények közösségformáló szerepéről, a hírlevelekről, de még a PMI Budapest Magyar Tagozat alapításáról is.

A második elnök helyzete egyszerre szerencsés és nehéz: nem kell a nulláról építkeznie, viszont az előd által feltett lécet nem, hogy meg kell ugrania, de általában, ha meg akar felelni az elvárásoknak, még magasabbra is kell helyeznie. Örömmel vállalta a kihívást?
Érdekes volt. 1999-ben mentem el életem első PMSZ rendezvényére, ahol rögtön elnökké is választottak. Jó ideje projektmenedzsmenttel foglalkoztam már, ezért kaptam meghívást a találkozóra – éppen abban az időszakban, amikor Hajdú Miklós kollégám leköszönőben volt az elnöki posztról. Emlékszem, beléptem a terembe, ott ültek jópáran projektmenedzser kinézetű hölgyek és urak, és beszélgetni kezdtünk. Jó hangulatú, szívélyes társaságnak tűnt, az ember rögtön otthon érezte magát köztük. Meglehet, ez azért is van, mert ugyanazzal a szakmával és érdeklődési körrel bíró emberek gyűltek össze. Jó volt velük lenni. Szóval épp ott voltam, beszélgettünk, tanácskoztunk meg szavaztunk, és engem választottak meg elnöknek. Nagy megtiszteltetésként fogadtam.

Emlékszik még, mi volt az első benyomása a Szövetségről?
Mindig is egy szakmai fókuszú szervezetnek tartottam. Olyan csapatnak, amelynek fő feladata, hogy egy közösségben egyesítse a Magyarországon projektmenedzsmenttel foglalkozó szakembereket. Ez a kép él bennem a mai napig.

Egy hároméves, fiatal szervezet élére került akkor. Az irányok még ekkoriban kezdtek el igazán kiforrni.
Igen, nagyon hosszú történelme akkor még nem volt a Szövetségnek. Inkább célja volt, alapszabályzata és jó néhány lelkes tagja. Innen fejlődtünk tovább. Az alap, ami nem változott, az az, hogy ez egy szakmai szövetség, amely a projektmenedzsment-szakembereket próbálja valamilyen módon tömöríteni, szakmai párbeszédet kezdeményezni és folytatni a köreikben.

Milyen lépéseket tett, miután elfoglalta az elnöki „széket”?
Rengeteg lehetőséget láttam benne. Próbáltam elképzelni, hogyan lehetne még jobban vitalizálni a társaságot, milyen események vagy „ragasztóanyagok” köthetnék még jobban egymáshoz ezeket az embereket. Hírleveleket küldtünk ki, honlapot indítottunk, rendezvények, klubdélutánok szervezésébe fogtunk, és tagtoborzásba kezdtünk – azokat az embereket kerestük, akik érdeklődésüknél vagy szakmájuknál fogva kapcsolódtak hozzánk. Később szövetségre léptünk más olyan, velünk párhuzamosan működő, szintén projektmenedzsment tematikájú szervezetekkel, mint az IPMA, a FŐVOSZ és a TIPIK. Illetve ekkortájt merült fel a PMI Budapest Magyar Tagozat megalapítása is, amelybe szintén nagy erőkkel vetettük bele magunkat. Mindennek fontos, közösségkovácsoló szerepe volt.

Az alapításról döntést hozó ’96-os jegyzőkönyvben a projektmenedzsmentet kurrens, fontos és keresett szakmaként nevezi meg az egyik részvevő. Hogyan látja Ön a szakma jövőjét, illetve a szervezet lehetőségeit, misszióját ennek fényében?
Projektmenedzserekre mindig szükség lesz, sőt, talán egyre nagyobb mértékben. A világ abba az irányba halad, hogy az emberek munkavégzés, feladatmegoldás közben egyre több célorientált, fókuszált, projektszerű tevékenységet végeznek. Egyre szívesebben szervezik a feladataikat projektszerű formában, ezért a projektmenedzsment jelentősége biztos, hogy nem csökken a jövőben sem. Emiatt fontosnak tartom, hogy a Szövetségnek a jövőben is küldetése legyen, hogy azokat az embereket, akik ilyen szervezetekben dolgoznak, vagy érdeklődnek az ilyenfajta feladatmegoldás iránt, valamilyen módon integrálja, számukra fórumot, lehetőséget biztosítson a tapasztalatcserére, egymás tanítására, fejlesztésére.

A 2000-es évektől találtam az archívumban hírleveleket, ezek két dologról tanúskodtak. Egyrészt a sűrű kommunikációról a tagsággal, másrészt a rendszeresített rendezvényekről, együttműködésekről. Miért volt fontos a hírlevél típusú kommunikáció? Ezeket még postán küldték ki, ha jól tudom.
Igen, akkoriban még a karácsonyi képeslapokat is postán küldtük egymásnak. Emlékszem, a hírleveleket nagy nyomtatóval nyomtattuk, aztán borítékoltuk, és postáztuk. Maga a havi hírlevelezés olyan volt, mint a közös vérkeringés: valahogy egyben tartotta a csapatot. Ha valaki nem is tudott eljönni egy rendezvényre, meg tudta nézni, mi történt ott. Volt, aki írt a hírlevélbe, és így osztotta meg a gondolatait másokkal.

Aztán 2003-ban az egyik hírlevélben olvashatták a tagok, hogy a PMSZ és a PMI közös hírlevelet bocsájt ki. Ki volt a kezdeményező, mi volt ennek a története, milyen közös előnyök származtak ebből az együttműködésből?
Ennek a hírlevélnek az előzménye a PMI Budapest Magyar Tagozat megalapítása volt. Közösen határoztunk el néhány, a Szövetségben is aktív tagtársunkkal, hogy a hazai szövetség mellett legyen jelen Magyarországon egy olyan nemzetközi szövetség, amely ismert és elismert a multinacionális vállalatoknál. A Szövetségen belül nem alapíthattuk ezt meg a PMI igen határozott szabályrendszere miatt. A hosszú alapítási procedúrában végül nagyrészt olyan szakemberek vettek részt, akik a PMSZ-nek is tagjai voltak, így kézenfekvő volt összevontan kezelni a két szervezetet. Átfedés volt az elnökségben, közös elnökségi üléseket tartottunk, és közös hírlevelet küldtünk ki. Sőt, a teljes PMSZ tagságot az első évben a Szövetség költségére beléptettük a PMI-ba, majd, aki azután is maradni szeretett volna, magának hosszabbíthatott.

Ez egy valóban kölcsönös előnnyé kovácsolódott: a PMI Budapest Magyar Tagozatnak kiváló alapot adott a PMSZ – a PMSZ-nek pedig egyfajta nemzetközi nyitást a PMI.
Kaptunk tudásbázist, egy működési modellt, amiből tanulhattunk. Közös akcióink is voltak, amelyből mindketten profitáltunk. Például a PMI alapkönyve (sokan mondják: bibliája), a PM-Book című könyv első magyarra fordítását és lektorálását olyan szakemberek végezték, akik a PMSZ-ben és a PMI-ban is tagok voltak.

A saját életének vonatkozásában hogyan tekint vissza az elnökségi évekre?
Nagyon élveztem. Két ciklusban, hat évig voltam elnök, és úgy éreztem, már mindent, amit tudtam, hozzátettem. Akkor nagy örömmel adtam tovább a stafétát. Úgy látom, a lendület továbbra is tart, és tovább emelkedik a PMSZ fényes csillaga.
 

Ternyik László
PMSZ-elnök: 1999-2005.

1994-2000. AAM Tanácsadó Kft. alapító tulajdonosa
2000-2001. IFUA Horváth & Partners ügyvezetője
2001- Clarity Consulting alapító tulajdonosa és ügyvezetője

1996 óta minősített vezetési tanácsadó (CMC)
2002-2006 között a PMI Budapest Magyar Tagozat egyik alapítója és alelnöke
2005 óta a PMSZ Etikai bizottságának elnöke