Hírek

Projektmenedzsment karanténban

2020. április 12.

A projektmenedzser feladata változatos. Igaz ez akkor is, ha az élet egyik pillanatról a másikra kifordul a sarkából: eddig szinte ki sem jutottunk az irodából, egy ideje viszont nem mehetünk be.


Mégis fontos, hogy cégünknél, az OFFI Zrt-nél is fenntartsuk a működőképességet, hiszen van érvényes cégstratégiánk, ahhoz kapcsolódó ütemtervünk és persze sok-sok KPI-k, amelyeket a veszélyhelyzet dacára is teljesíteni kellene. Nem beszélve a sok tettrekész kollégáról, akik otthonról is tevékenyek, aktívak, naponta várják az új feladatokat.


Mivel stratégiánk egyik kiemelt eleme a digitalizáció, amiben már jó eredményeink vannak, szinte zökkenőmentesen tudtuk projektjeinket áthelyezni a digitális térbe. A kapcsolattartást elektronikus útra tereltük, a szokásos e-mailezés helyett telefonálunk, Skype-olunk, néha chat-elünk, és aktívabban használjuk fájlmegosztó felületeket. No és persze igyekszünk biztonságos platformokat használni.


Szolgáltató társaságként az OFFI megrendelésállományát is elérte a vírus, azonban úgy döntöttünk, hogy a cégen belül felszabaduló erőforrásokat azonnal átcsoportosítjuk a projektekre, és minden olyan feladatot elvégzünk, amire nem jutott időnk a tavalyi, rekordbevételt produkáló főtevékenységeink mellett. Ezzel a „business as usual” - tevékenység alacsonyabb szintje mellett is tudunk olyan feladatokat végezni, amelyek a társaság értékét növelik és aktívan tartják a kollégákat e nehéz helyzetben is.


Miben másabb otthonról dolgozni? Minden nap megspóroljuk a munkába járás idejét; többet vagyunk a családunkkal; gyermekeinkkel megtapasztaljuk, hogy a tanári munka sem könnyű (leszámítva persze a nyarat). Új divatirányzatoknak is hódolunk: hírolvasónak érezhetjük magunkat, amikor a felül business formalt, alul melegítőt választjuk , és napról napra mi projektkoordinátorok is egyre több időt töltünk a tükör előtt, hogy fodrász és szépségipar hiányában is elfogadható képet mutasson a kamera minden reggel.


Kántor Ákos

Iratkozzon fel hírlevelünkre!