“Az egész főzés alatt sordódtam. Fogalmam sem volt, hogy mit csinálok és mi lesz a végeredményt. Csak főztem különböző elemeket, majdcsak lesz belőle valami.”

Egy főzőműsor szereplőitől hangzik el rendszeresen a főzés végén az ehhez hasonló mondatok. Főzőműsor, ahol egy fődíjért versenyeznek profik és amatőrök egyaránt. Ez a Séfek séfe. Főznek csapatban és főznek egyéniben egyaránt. Ez utóbbi esetben 60 perc áll rendelkezésükre, hogy az ítészek számára értékelhető tányért alkossanak.

Minden főzés végén van néhány versenyző, aki a fentiekhez hasonlóan nyilatkozik. Sajnos az elkészült ételek pont ezt a bizonytalanságot és sodródást tükrözik.

Mint minden versenyben, itt is vannak előnyök és hátrányok, amelyeket az ételt készítők kapni szoktak. Rendszeres “büntetés”, hogy valaki 10 perc hátrányba kerül és így 10 perccel később kezd el dolgozni. Áll a pultja mellett és nem gyűjtheti össze az alapanyagokat, nem kezdhet el előkészíteni eszközöket, nincs hámozás és darabolás. Csak és kizárólag a főzés irányvonalait ismeri, miből és mit kell főzni.

Büntetésként élik meg, de lassítsuk le egy pillanatra, hogy mi történik a 10 perc alatt:

• Megtervezik a product scope-ot: Végiggondolják, hogy mit szeretnének főzni, milyen elemek lesznek a tányéron és hogyan fog kinézni.
• Megtervezik a project scope-ot: Végiggondolják, hogy mit kell csinálniuk, milyen hozzávalókra van szükség és mit mi után fognak elkészíteni, mit tudnak párhuzamosan csinálni.

Hátralépnek, vagyis hátraléptetik őket 10 percre, amely egy termékeny koncepcióalkotással és tervezéssel telik, ellentétben a többiekkel és talán nem meglepő számodra, hogy rendre eredményesebb tányérokat tesznek le a folyamat végén a verssenytársaikhoz képest. Ez valójában nem büntetés, hanem jutalom.

Ami érdekes kérdés lehet a jelenséget azonosítva, hogy ha nem kapnak büntetést és felismernék ezen jelenség előnyeit, vajon saját maguk megállnának 5-10 percre, hogy tervezzenek? Rossz hír, hogy nem jellemző. A tervezés során az az érzésünk, hogy nem csinálunk semmit és az idő szorításában viszont az a belső parancs, hogy csinálnunk kell valamit, valami látványosat, akkor haladunk.

Bárcsak lenne egy olyan versenyszabályzat a projektekben is, amely kötelezően hátralépteti a szervezeteket, területeket és kötelezően időt szán a koncepcióalkotásra valamint a tudatos, megfelelő tervezésre, amely nem egyenlő azzal, hogy leírjuk, ami éppen eszünkbe jut. Bár a sodródás és a tudatos tervezés taktikája is játszható a projekt nevű társasjátékban, de teljesen más eredményeket és sikerességet teremt.

Gintl-Reszegi Mária