Egy kedves barátom a minap a figyelmembe ajánlott egy könyvet (Suneel Gupta, Backable, the surprising truth behind what makes people to take a chance on you, Hachette Book Group, 2022). Bízom az ízlésében, ezért gyorsan beszereztem és belevetettem magam az olvasásába. Az alapkérdés, amit a szerző feszeget az, hogy ötletek, kezdeményezések mitől válnak támogathatóvá. 

A szerző egy különös jelenségre figyelt fel a könyvhöz végzett kutatásai során: a tökéletesre „kicsiszolt” kész ötletek, szolgáltatások, termékek sokkal kevésbé kaptak támogatást felsővezetőktől vagy befektetőktől, mint azok a kezdeményezések, amelyek csoportmunka eredményei voltak.

Azok a projektek, amelyek tetszést arattak, gyakran még befejezetlen kezdeményezések voltak, amelyeken valamilyen briliáns, de még csak kibontakozóban lévő ötlet alapján csapatban dolgoztak.

Az derült ki, hogy az emberek – legyenek azok kollégák, ügyfelek vagy tőkebefektetők – szeretik, ha bevonják őket. Szemben a készre jelentett ötletekkel (szolgáltatásokkal, termékekkel), a befejezetlen ügyek lehetőséget kínálnak az együttműködésre, az iterálásra, a csapatmunkára, a közös alkotásra. Mi emberek szeretjük, ha számít a véleményünk, ha ’számítunk’. A bevonás lehetővé teszi az „üggyel”, a projekttel való azonosulást és egyúttal a közös innováció lehetősége is megszületik.

A szerző hangsúlyozza, hogy a legtöbben két lépcsős folyamatként tekintenek a kreativitásra és innovációra: az első lépés a „nagy ötlet” megszületése, a második pedig annak megvalósítása. Azzal érvel, hogy ez a folyamat valójában három lépésből áll. Van egy közbenső, ún. „rejtett lépés”, amikor értékes szövetségeseket, együttműködőket vonunk be az ötlet tovább gondolásába, kibontásába.

Azt a jelenséget, amely szerint az emberek előnyben részesítik az együttműködést a készen kapott megoldásokkal szemben, az irodalomban „IKEA-effektusnak” hívják. Kutatások mutatták ki, hogy azt a bútort, amelyet magunk szerelünk össze, ötször többre becsüljük, mint a készen vásároltat (még akkor is, ha ez utóbbi jellemzően jobb minőségű).

A szerző megosztotta az amerikai süteménykeverék sztoriját is, ami kiválóan alátámasztja a könyvben bemutatott elméletet. Amikor az 1940-es évek végén Amerikában bevezették a süteménypor keveréket, először nem tett szert népszerűségre. Az otthoni „szakácsok” többre becsülték a saját készítésű süteményeket. Egy Ernest Dichter nevű pszichológus készített egy kutatást, amely kiderítette, hogy a háziasszonyok túl könnyűnek találták a porral a sütemény elkészítését.

A megoldás az lett, hogy a terméket „visszabutították”. Kivették belőle a tojásport, hogy a „házi szakácsoknak” maguknak kelljen azt a porhoz hozzáadni. Az értékesítés ezek után ugrásszerűen megnőtt. „…mert, amikor a sütemény kijön a sütőből, a vevők úgy érzik, hogy részesei voltak az élménynek, maguk csinálták a süteményt.”

Ennek a paradoxonnak vannak tanulságai számomra, de véleményem szerint minden projektvezető számára is. A vezető nem létezik „követők” nélkül. Nem tudjuk ’magunkkal vinni’ a csapatunkat, ha fontos, bonyolult, izgalmas feladatokból kihagyjuk őket, mert „mi jobban tudjuk”, mert egyedül (vagy szűk körben) gyorsabban meg tudjuk csinálni az előterjesztést. Magam hajlamos vagyok arra, hogy magamhoz ragadjak komplex feladatokat, pl. előterjesztések elkészítését, mondván, hogy az akkor gyorsabban elkészül. Az olvasottak fényében nem biztos, hogy ehhez a „jó szokásomhoz” ragaszkodnom kellene. (Az is nagyon valószínű, hogy nem állok elő jobb minőségű anyaggal, ha nem használom ki a csapatom „kollektív bölcsességét.)

A még „félig sült” ötletek lehetnek jó ötletek, amelyek kollektív munkával, a csapatunk felhatalmazásával és inspirálásával kibonthatók, csiszolhatók, hogy aztán közös erőfeszítéssel sikeres végtermék váljon belőlük.

A világos cél, az ötlet távlatos értelmének jó megfogalmazása előfeltétel, mert ez adja meg a kezdő löketet, energiát és fókuszt a jó minőségű csoportmunkához.

A szerző szerint azok a vállalatok, amelyek nem tudtak bizonyos kiváló ötleteket kifejleszteni, nem azon buktak el, hogy az ötleteik nem voltak jó minőségűek, hanem sokkal inkább azon, hogy azok nem találtak támogatókra.

A bevonás módja is befolyásolja a várható kimenetet, de erre a következő blogbejegyzésben fogok kitérni 🙂 !

Sárvári Marianna
2021. év Év projektmenedzsere győztese 
2022. év IPMA világverseny I. helyezett