Projektvezető vs. hierarchikus vezető  

Szemlesütéssel járó szituációba kerültem. Az első féléves hajsza után - de még a nyári szünet előtt - megterveztem a második félévi rendszeres státuszokat, frissítettem a meghívókat, átgondoltam, hogy mire van szükség és mire nincs…. Az összes projektem, összes kommunikációs, stratégiai szálát elvarrtam. 

Megelégedett mosollyal az arcomon, fagylaltot és napfényt kívánó sóvárgással hajtottam le a laptop tetejét magamat ünnepelve, hogy mekkora király vagyok, hogy szeptembertől minden úgy megy majd, mint kés a vajban. Kipihenve, napbarnítva, tele enerigával rúgom be az őszt munka fronton.  

Még a fagyis dobozomért sem értem ki a konyhába, amikor a fejembe hasított a gondolat, hogy ÉS A SAJÁT, HIERARCHIKUS CSAPATOM megbeszélései hol maradnak??? Ahhh. A fenébe. A saját, hierarchikus szervezetemet – ami egyébként maroknyi létszámú és csak kis mértékben áll „projektesekből” – nem ütemeztem be. De ők úgyis olyan önjáróak, meg senior-ok… nekik jó lesz ősszel is frissíteni a meghívót - nyugtatgattam magam. Majd lelkiismeretfurdalásom elnyomása érdekében zabálni kezdtem a fagyit. 

A napokban egy képzésen voltam és tudományosan is megvilágosodtam, hogy mi is történik velem. Miért felejtettem el a saját csapatomat vezetőként??? Az oktató, aki egyébként nagy tiszteletnek örvendő, stratégiai vezető is egyben, az elsődleges családról, az elsődleges csapat érzésről beszélt. (Család alatt most ne a szociális családot, hanem a munkahelyit értsük.)

Ahhh! Micsoda egyszerű magyarázat. A lelkem sokkal hamarabb tudta, hogy mi a jó nekem, és hová is tartozom igazából, mint én magam. Pontosan tudtam, hogy hol vagyok én otthon, hol érzem jól magam. Nem csoda, hogy az elsődleges családom, a projekt csapat kapott leghamarabb „törődést” (értsd: meghívókat, terveket, jövőképet) és nem a hierarchikusan hozzám tartozó kollegák. 

Hallgassatok a szívetekre, és a bennetek élő intuíciókra, jelekre. Akár fagyizás, akár koktélozás, akár forraltborozás közben  
 

Ismeretlen szerző