Belépés
Olyan projektek találnak meg, ahol a cégben romok fogadnak. Ne a házibuli utáni romokra gondolj, inkább a félbehagyott műtétre, ahol a stáb ott van, de a sebész hazament.
Látom a műtőben álldogáló csapaton, hogy sokadszorra járnak így. Megint, sokadszor magukra vannak hagyva. Ők mindent képesek megcsinálni, de tétováznak, célt vesztettek. A falon a vezetőségi telefon egyre csak cseng. Az asszisztens szól: „Legyen már státusz! Ugye minden kész már???”
Mert a munkát, a feladatkiírást egy csinosan összeállított döntés alkotta. De közben változtak a tervek, vagy új group célok vannak a bokorban. Ki tudhatta előre, nem? A szponzor figyelme már messze jár, a vezetés a horizontot kémleli, a projektest nyüstölik új ötletekkel, állítsa már össze holnapig ezt meg azt. A csapat kapott empowermentet, meg engage-elték őket és volt egy intenzív agilis tréning is, szóval szinte kész is, nem?
Közismert tény, egy “szinte” mellett el tud bújni egy elefánt is. A vízió végrehajtás nélkül csak hallucináció.
A stábok szeméből rég kihunyt a csillogás, a legerősebb lovak káromkodva húzzák a szekeret, igyekeznek egyedül menteni a menthetőt. Ha két végén égetik az embereket, az tényleg szép feladat, csak ázott papír íz lesz a szájban, üres frázisokká esnek a nagy beszédek.
Hitevesztett stábokba jövök „menteni”. Tanácsadóskodás helyett, megfogom velük a szikét, a katéteres csövet… Írom helyettük és velük a jegyzőkönyvet. Megröhögtetem őket a világ abszurditásával. Hazaküldöm őket pihenni ötkor. A péntek három utáni emailjeiket törlöm. Legitimálom a “félfüllel vagyok veletek, haladnom kell a munkával” státuszt a meetingen. A hibákat magamra kenem.
Így szépen befejezzük a szívműtétet. Nekem nem elég eredmény az, hogy „a műtét jól sikerült, de a beteget elveszítettük”. Élő, egészséges csapatok kellenek a nap végén!
Mert az sosem számít mit kezdtél el, csak az, amit befejeztél. Az eredményed miatt kelsz fel másnap is az ágyból. Az eredményt meséled az unokáknak.
Egyesek szerint én vagyok a “rehabos”. És én ezt büszkén vállalom.
Horváth Gábor
gyakorlott projektvezető
Gabor Horvath | LinkedIn